Ki vagyok én? A fenti kérdésre nem is olyan egyszerű válaszolni.

A fotózás már gyerekkorom óta érdekelt, ezért igazán szerencsésnek mondhatom magamat, hogy azzal foglalkozom, ami egyben a szenvedélyem is már régóta.


Nagyon jó érzés és egyben igazán különleges feladat megörökíteni egy pillanatot, maradandót alkotni, emlékeket készíteni, hiszen a gyerek olyan gyorsan felnő, egy kismamából hamar lesz anyuka, egy menyasszonyból pedig feleség. Gyorsan repülnek az évek és gyorsan változik minden. A pillanat hamar elszáll, ezeket a pillanatokat megőrizni örömmel tölt el, arról nem beszélve, hogy ezáltal a képeimmel másoknak is örömet szerzek.


Az is külön öröm, amikor a vendégeim már a barátaim és úgy sétálok Gödöllőn főterén, hogy valakivel mindig találkozom, akit egyszer már legalább fotóztam és a gyerekek felismernek, köszönnek.


A visszajáró vendégek pedig a legjobb visszajelzés, hiszen így tudhatom, hogy jó úton járok még akkor is, ha tudom, hogy sokat kell még tanulnom. Amikor pedig egy-egy családi ház falán találkozom az általam készített fotókkal, azokra már nincsenek szavak.

Szeretnél többet megtudni rólam?

Vess egy pillantást a blogomra is.

Impresszum

Név: Merkl Kinga egyéni vállalkozó

Székhely: 2100 Gödöllő, Kelemen László utca 14./C

Adószám: 53706645-1-33

Tárhelyszolgáltató: Netlify, Inc. (San Francisco, Egyesült Államok)

Adatkezelési tájékoztató

Keress bizalommal!

+36208861666

merkl.kinga@gmail.com

Merkl Kinga

Minden jog fenntartva!A weboldalt készítette: Nemeshegyi Csanád